Lackfi János

Reggeli disznósajt

Egy autóban kopaszra nyírt alak
Disznósajtot eszik, amúgy salak-
Talán a reggel, tán nem érdekes
Ez az egész, az esti vérleves
Már rég megalvadt, most a szõke vaj
Dalol, az úttest sem bordó karaj,
Te kinn hajasan, õ meg odabenn,
Haj nélkül, ám mindez lényegtelen,
És nincs is benne semmi logika -
Mint márványból tengerisün, csiga,
A disznósajtból is kéretlenül
Kerül elõ, ami majd elmerül,
S disznó dolog, de te is szereted
A változó szövetû szeletet,
Úgy bicskavégre, faggyas-zsírosan,
Az égen halvány, rózsás sonka van,
S kinn hosszú német kávé minden árny,
Itt benn sûrû, törökös mindahány,
Helyezkedel, és megring a hajó,
Orrod szívod, recseg a rádió,
Nagyot nyelsz, és fokhagymás tenyered
Megsimítja borostás fejedet.


Régi erdõ

Egy régi erdei fotó,
nincs rajta híd, nincs rajta pad,
semmi, hogy mondd: no nézze csak,
itt ült, ott állt, álltál magad.

Nincs rajta más, mint fa, fa, fa,
kicsik, nagyok, közepesek,
aljnövényzet, kóró, nem is
legdúsabb vagy legnemesebb.

Régi erdõ. De mért nem új?
Azért, mert fekete-fehér?
Ki mondja, hogy a régi jó
fák közül ez sem, az sem él?

Hogy nézd, a Jóska fiatal;
Babinak minden fürtje zöld,
Apu milyen délceg fiú,
Bajsza mohos, ága se zörg?

Hogy ott közöttük az te vagy,
szál makkból serkent cseppnyi gyom,
majd elvitt a tüdõgumó,
még alig álltál lábadon?

Lám, a régi, vidám család,
mondanád, ám ki mondja ezt?
Egy mókus bújt a kocka bal
csücskében: futni, futni kezd.